Alapítványaink

A SZÉCHENYI ALMA MATER SOPRON ALAPÍTVÁNY
Az alapítvány adószáma: 19111304-1-08

Négy évtizeddel ezelőtt Walter Dezső, Varga Jenő, Szalay Ferenc, Pannonhalmi Miklós és még harmincöt tizenéves fiatalember éppen olyan diákja volt a soproni Széchenyi István Gimnáziumnak, mint amilyen diákja ma a jelenlegi ötszáz tanuló. Adtak gondot tanáraiknak haszontalanságukkal, lustaságukkal, de adtak örömet is jóra való igyekezetükkel, szófogadásukkal, okosságukkal. Ahogy teltek az évek, ők is felnőttek, és bár mérnökök, gazdálkodók, vállalkozók lettek, nem szakították meg kapcsolatukat volt középiskolájukkal. Ragaszkodásuk kedves jeleként 1990-ben, Walter Dezső kezdeményezésével, saját pénzükből létrehozták a SZÉCHENYI ALMA MATER SOPRON ALAPÍTVÁNY-t.

Ez az alapítvány kifejezetten a Széchenyi István Gimnázium támogatását szolgálja. Vagyona másra nem fordítható. Vagyonának megfelelő hányadából támogatást nyújt oktatási eszközök beszerzésére, mint például biológia szertári eszközök, fizika szertári eszközök beszerzése, az iskola könyvtárának gyarapítása. Rendszeresen jutalmazza a kiemelkedő eredményt elérő tanulókat, a kiemelkedő egyéni sportolókat. Támogatást ad a diákoknak, ha külföldi kapcsolataink keretében cserelátogatásra utaznak; ha versenyekre utaznak, akár egyéni sportversenyre, akár szavalóversenyre, vagy éppen diákszínjátszó vetélkedőn vesznek részt. De még a diákok színházjegyének költségéhez is hozzájárul, ha tanáruk úgy látja szükségesnek. Ha a kuratórium tudomására jut, hogy valamelyik diák családjuk anyagi helyzete miatt szorul segítségre, akkor a szükséghez mérten alkalmi támogatást nyújt neki. Ha az alapítvány nem is tudja megoldani az iskola anyagi gondjait, de, amint az elmondottakból látható, igyekszik szerény eszközeivel enyhíteni azokat.

További tájékoztatásul közöljük még a következőket:

Az alapítvány vagyonát a Erste Bank kezeli, ahol a 11996004-02202284 számlaszámra közvetlen pénzbeli támogatás fizethető be az alapítvány javára. Az elmúlt években általában másfél millió forint összegben kaptunk támogatóink személyi jövedelemadó 1%-ából, amelynek felhasználásáról, a törvényi rendelkezéseknek megfelelően, minden évben beszámolunk. Beszámolónk a KÖZZÉTÉTELI ÉRTESÍTŐ című országos közlönyben szokott megjelenni. Jelen sorokkal is kérjük mindazokat, akik az immár több mint 150 éves soproni Széchenyi István Gimnáziumot jó emlékezetükben tartják, szíveskedjenek legközelebbi adóbevallásukkor e nagymultú iskola támogatására gondolni, és személyi jövedelemadójuk 1%-át a SZÉCHENYI ALMA MATER SOPRON ALAPÍTVÁNY számára felajánlani.

Szíves támogatásukat előre is köszöni az Alapítvány Kuratóriuma:

 

Dékány Zsigmondné - Elnök
Varga Jenő - tag
Dr. Grubits János - tag
Walter Dezső - tag
Dr. Szováti Szabolcs - tag

 

 

AUTHERIED ÉVA EMLÉKBIZOTTSÁG

Autheried Éva

(1914-1978)

Nem csak a könyveknek, a tanároknak is megvan a sorsuk. Életükben küzdelem, kevés elismerés. Haláluk után azonban megadatik nekik, hogy csak testük pihen a hideg kolap alatt, szellemük, lelkük példaképként él tovább tanítványaik szívében, minden napi munkájában.

Ez a sors jutott Autheried Éva okl. mennyiségtan-természettan szakos középiskolai tanárnonek is.

1914. február 4-én született Sopronban, elemibe a Szt. Orsolya Rend iskolájába járt, majd 1924-1932-ig a soproni Magyar Kir. Állami Leánygimnáziumban tanult, ahol jelesen érettségizett. "Példás viseletével és ernyedetlen szorgalmával tanárainak megelégedését vívta ki magának és így minden tekintetben méltó arra, hogy egyetemi tanulmányokra bocsáttassék" - írta róla igazgatója.

1932. szeptember 17-én beiratkozik a szegedi M. Kir. Ferenc József Tud. Egyetem "Math. és természettudományi karába", ahol leckekönyvébe csak "jelesen kollokvált, kituno, dicséretesen dolgozott" bejegyzések kerültek. 1937 áprilisában a "középiskolai tanárvizsgáló bizottság" elott tesz tanári vizsgát.

A pályakezdés nehézségei ot sem kímélték: óraadó, helyettes, többek között a M. kir. "Zrínyi Ilona" honvédtiszti leánynevelo intézetben, ahol rövid ideig osztályfonök is. "Alapos felkészültsége, szaktudása, helyes módszere és a növendékekkel való szeretetteljes bánásmódja által teljes elismerésemet, s a gyermekek szeretetét vívta ki" - írja ajánlólevelében az iskola vezetoje.

A jó ajánlóleveleknek is köszönhetoen 1940. december 13-án ideiglenes óraadó, 1941 októberében próbaszolgálatos, ez év december 30-tól rendes tanára lesz a Leánygimnáziumnak.

1949-ben elvégzi az ELTE 12 hetes ábrázoló geometria kurzusát, amely feljogosítja e tárgy tanítására is.

A közoktatásnak a háború utáni viharos években jó tanárokra van szüksége, ezért Autheried tanárno 1951. szeptember 1-tol a soproni Állami Kellner S. Szakérettségi Kollégiumba kap kinevezést, ahol munkája elismeréséül "Kiváló tanár" kitüntetést kap, valamint azt a jogot, hogy az intézmény megszunte után megválaszthatja új munkahelyét. A József Attila Leánygimnáziumot választja, ahol nagy ambícióval dolgozik, hívják a pécsi Pedagógia Foiskolára, a Muegyetemre, a soproni Foiskolára, de o marad szeretett diákjai között. Ezért éri 1957 augusztusában váratlanul elhelyezése. Hosszas huzavona után teljesül kérése: "...didaktikai tapasztalataimat eredményesebben tudnám az ifjúság szolgálatába állítani, ha a muszaki pályák iránt jobban érdeklodo fiu-reál-iskolában taníthatnék."

1958 szeptemberétol a soproni Széchenyi I. Gimn. tanára lesz, ahol pályája kiteljesedik. Tanítványai között matematika-olimpikonok, ki-miben-tudós helyezettek vannak és tömegével olyanok, akikkel "csak" megszerettette a matematikát és az ábrázoló geometriát. Osztályfonöke volt a gimnázium elso matematika-fizika tagozatos osztályának.

Szigorú és következetes volt munkájában. Tudta, hogy a tudáshoz rögös út vezet, amelyen fognia kell tanítványai kezét. Keményen. Simogatni csak szemével tudott, melyek eros szemüvege mögött a diák minden rezdülését követték.

Sportolt (kerékpárja nélkül szinte soha sem láttuk), zongorázott (csak zeneelméletbol kapott rossz jegyet abban az iskolában, ahol következetesen hibásan írták nevét), idegen nyelven beszélt és írt, szerette a természetet, különösen a Fertot. "Alulírott hozzájárulok, hogy Auterith Éva (sic!) soproni lakos vállalatunk tulajdonát képezo B-24 sz. nádarató ladikját használhassa."

" A munkavállaló munkából kilépésének napja 1969. augusztus 15." - olvasható munkakönyvében.

Az életbol kilépésének napja: 1978. november 29.

Életét a tanítani szükséges - élni nem szükséges elv vezérelte.

Reméljük, hogy hamarosan felkerül emléktáblája Széchenyi Gimnázium falára.

Krisch Imre
vezeto nyelvtanár
(IV. b. 1962.)

Kapcsolatfelvétel: Bendl Judit <jbendl@gmail.com>

 

MÁRKUS ANDRÁS VISSZAEMLÉKEZÉSE...

Márkus András széchenyista diák volt, 1967-ben érettségizett. Sajnos már vettünk búcsút tőle. Hosszú betegség után hagyott itt bennünket. Alább egy kedves visszaemlékezését adjuk közre, amely Autheried Éva tanárnőről szól.

Másodikos koromban, 1964-ben lettem Széchenyista, amikor Sopronba költöztünk. A győri bencéseknél az első osztályban hónapról hónapra beküldtem a Középiskolai Matematikai Lapok példáinak megoldásait, természetes volt hát, hogy jelentkezzem Éva néni matek szakkörére. A tanári előtt, a folyosó kanyarban fogadott: kérdezte, mit csináltunk elsőben. Elsoroltam, mi mindenről volt szó, meghallgatta. Lehordott, hogy nagyképű vagyok, de végül is megengedte, hogy járjak a szakkörére. Az osztályban nem tanított, így nem tudhatom, milyen volt iskolai tanárnak, arra sem igen emlékszem, milyen is volt a szakköre, azon túl, hogy hamvas, okos lányok is jártak oda (tudnivaló, hogy a mi évfolyamunk az utolsó, ahol csak fiúk voltunk). Abban, hogy matematikusnak tanultam, mégis ez a szakkör adhatta a legtöbb indíttatást: nem volt túl kompetitív, inkább valami rácsodálkozás lehetősége, sokféle ismeretlen dologra, igazi amatőr módján. A kamaszkor megpróbáltatásai közepette ritka jó érzés volt egy szellemi elit tagjának képzelni magamat pláne, hogy páran kéthetente ellóghattunk a tízórai vonattal Győrbe, a megyei, versenyfelkészítő szakkörre. Ott minden más volt: mint az atléták, tudtuk, ki hány ponttal jobb a másiknál, ki mennyit edzett mostanában, megcsinálta-e a házifeladatot. Aztán tudtommal egyikünkből sem lett igazi, nagy matematikus, persze az egyetemi tanári szintig jópáran eldöcögtünk.
De mindez lényegtelen ahhoz képest, hogy Éva nénitől a tanítványai és biztosan nem csak mi, akik a matematika környékén tevékenykedünk mindannyian megtanulhattuk, hogy lehet valaki szigorú, akár éles is, ha van mögötte egy biztos morális és gondolati alap. Senkivel nem találkoztam azóta, aki olyan természetesen érezte meg, ha nem egészen tiszta valami.
Kedvenc legendám róla: rákényszerítették, hogy ne buktassa meg egy helyi nagyság gyermekét. Attól fogva soha, senki nem bukott meg Éva néninél. Alsőlővér úti házában az érettségi után sokszor megfordultam. Talán ott éreztem magam először igazán felnőttnek. Előbb a soproni egyetemen töltöttem három évet, aztán elmentem sokkal inkább kóválygó szerelmesként, mint a matematika elhivatottjaként az ELTÉre matematikát tanulni. Mindezt Éva néni, aki egész életét páratlanul élte, teljes szívvel, ha néha csúfondároskodva is, megértette, örömmel fogadta. Láthattuk az édesapja régesrég, üveglapra otthon kidolgozott színes, sztereó, virágos Fáber rét fotóit, az édeanyja aprócska, tusrajzra festett soproni akvarelljeit, meg az ő fiatalkora matekjának egy-egy morzsáját. Küldtem neki messziről hanglemezt, összetörve vitte ki a posta, de megköszönte a csörgőkígyó kivonatot. Amikor már tudtuk, hogy az édesanyja meghalt, ő maga pedig Pesten van, gyógyíthatatlan beteg, túl későn szántam el rá magam, hogy meglátogassam. Utolsó idejében egy hozzá tán hasonló, kedves tanítványa is vele volt.

Márkus András
az l967-ben érettségizett évfolyamból



MACHATSEK LÚCIA ÉS ALAPÍTVÁNYA

Mivel a fenti család jelentos tagja volt Sopron polgári társadalmának, ma pedig már csak egy alapítvány formájában él városunkban, úgy véljük, kötelességünk közzétenni történetüket.
Az alapítványt részben a család emlékének fennmaradására, részben közhasznú célra, dr. Machatsek Lúcia tanárno elgondolása alapján, volt munkahelye, a Széchenyi Gimnázium és az Erdészeti és Faipari Egyetem hozta létre. (E két intézmény támogatta ot idos korában húsz éven át mindennapi gondjaiban.) Dr. Machatsek Lúcia vészterhes idoben, az I. világháború kitörése elott, 1914. március 30-án született Sopronban Machatsek Alfréd posta-fofelügyelo és pusztarádóczi Boda Zsófia negyedik gyermekeként. A félelem, létbizonytalanság beivódott a gyermek érzékeny idegrendszerébe. A család korábban a Vas megyei Rohoncon (ma Rechnitz) élt, ahol Lúcia néni nagyapja, Machatsek Mór (1836. Városhodász - 1915 Sopron) uradalmi ispán volt. A hatodik gyermek Machatsek Anton (1794. Bibersburg - 1858.?) és Pengl Antónia (1799. Wien - 1843.?) házasságában. Machatsek Anton foerdész volt Vörösko mellett. Anyai ágon Lúcia néni nagyapja Pusztarádóczi Boda Benedek (1841. Nemesládony - 1893. Gérce) szolgabírói hivatalban dolgozott. Felesége Jakabb Mária volt ( 1836. Zalaegerszeg - 1900. Gérce). A családi hagyomány szerint az anyai ágról való dédapát, Jakabb Bódogot Haynau rémuralma alatt agyonlotték, mint a falu forradalmi eseményeinek szervezojét. O uradalmi kasznárként dolgozott. Ugyancsak hagyományként élt az a tény, hogy az egyik ükanya Mária Terézia udvarhölgye volt. Egy fekete, gyönggyel hímzett ruha felso részt orzött Lúcia néni a vitrinben, állítólag e korból valót. Rohonc meghatározó szerepet játszott a család életében. A festôi szépségú település a Rohonc (Rechnitz) patak partján fekszik. A középkorban itt volt két birtokos földjeinek a határa, nyugatról a németújvári grófoké, kelet felol a jáki nemzetségé, s ez nem kevés viszályt keltett. A falu a jákiak várkastélya körül terült el. Ez az 1600-as években a Batthyány családé lett. Fényes Elek azt írja róla: "Ékesíti a várost az uraság roppant kastélya mintegy 220 szobával. A lakosság német és magyar, vallásilag katolikus, evangélikus és izraelita." E hely tehát kultúrák találkozásának a csomópontja is volt. Itt ivódott mélyen a katolikus hit a családba, és itt váltak a német nevu osökkel is bíró és e nyelvet is használó leszármazottak magyarrá.

Lúcia néni szülei 1896-ban kötöttek házasságot. Ebbol négy gyermek született. Aladár (1897. Rohonc - 1969. Sopron), aki orvos lett. Gyula ( 1899. Szombathely - 1921.), o erdomérnök hallgatóként részt vett a nyugat-magyarországi harcokban és hosi halált halt 1921. szeptember 8-án az Ágfalvi csatában. Bátyja elesésekor Lúcia néni mindössze hét éves volt, de egész életében orizte emlékét. A szüloi házat elhagyva a fivér egy kétkoronás pénzérmét adott húgocskájának, aki ezt egy foglalatban, bross formájában haláláig viselte. A harmadik fiú Lúcián volt. 1909-ben született Sopronban és négy éves korában hunyt el ugyanitt. A negyedik gyermek leány lett, és a Lúcia nevet kapta. O az alapítvány létesítoje. Magyar-latin szakos tanári diplomáját 1938-ban szerezte a Pázmány Péter Tudományegyetemen. Eloször Gyorben tanított az Apponyi Albert Leánygimnáziumban, majd 1942-ben Sopronba került az Állami Leánygimnáziumba. Óraadó tanárként már a II. világháború elott tanított a Széchenyi István Fiúgimnáziumban is. Az oktatás mellett tudományos fokozatot szerzett. Érdeklodése az antik szerzok és a magyar irodalom témaköreit érintette. A helytörténet is foglalkoztatta. Tanulmányt írt Frankenburg Adolfról, aki meghatározó tényezo volt Sopron és a reformkor, majd a polgárosodás kora irodalomtorténetének is. A németajkú, magyar szívu literátor alakájban ezt a kettosséget kutatta. Vonzotta az író humora is. Mindez, ugyanis az alapítványtevot is jellemezte. A II. világháború megszakította tanári pályáját. Lúcia néni ekkor ápolónoi tanfolyamot végzett, és hadikórházban dolgozott. A harcok befejeztével ismét tanított, de származasa, baráti köre miatt több megpróbáltatás érte. Ezek közé tartozott a családi otthon államosítása is. Lúcia néni 1950-tol 1969-ig a Széchenyi Istvan Gimnázium tanára volt. Miután (pontosan nem tudni, hogy betegség, vagy egy átélt nagy trauma következtében) beszéde halk, akadozó lett, a tanítást nem tudta folytatni. Az iskola könyvtárát vezette a fent jelölt idoben. Itt is élvezetes eloadásokat tartott a neki segíto fiataloknak.
Lúcia néni különös egyéniség volt. Romantikus. finom vonások jellemezték. Élénk fantázia, kituno humorérzék és a gyermekközpontúság határozta meg lényét. Szerette a zenét, szépen zongorázott. Utoljára 1993. decemberében szólaltatta meg az 1910-ben gyártott zeneszerszámot, amikor az iskola kis karácsonyi ajándékát vittem el hozzá. Vázába tettük a feldíszített ezüstfenyo-gallyakat, o pedig a zenével köszönte meg. Volt valami szívszorító a szituációban. A lepusztult, mestereket több évtizede nem látott lakásban, az egykor fényes polgári lét romjain, szivárványként íveltek át a Csendes éj dallamai. Ekkor még nem tudtuk, hogy útja néhány hét múlva a kórházba, majd a szociális otthonba vezet... Egyedül járta végig az öregség szomorú kálváriáját. Hite, és a mások iránti érzékenysége nem hagyta el. Soha nem evett addig, amíg szobatársait meg nem kínáltuk. "Ok még nálam is szerencsétlenebbek" - mondta rezignáltan. Amikor egy esés következtében kulcscsontját törte, ismét kórházba került, többször mutötték. Két évig élt még. 1996. márciusában váltotta meg a halál.
Visszatérve Lúcia néni személyiségéhez, leginkább várúrnore emlékeztetett. Valahogy mindig a múltban élt, magányosan a háromszobás lakásban, és egyre nagyobb lett a szakadék közte és a jelen feladatai között. Az I. világháború eseményei, bátyja halála, a II. világháború borzalmai, az "ötvenes évek" politikai gyanakvásai mély nyomot hagytak érzékeny idegrendszerében. Hozzátartozói meghaltak, egyedül küzdött a mindennapi gondokkal. Nagyon kevés pénze volt a megélhetéshez. Leírni is szégyen, hogy 1994 elején 12 800 forint nyugdíjat kapott. Ez éppen csak az élet csekélyke fenntartására volt elég. Talán a múltba menekülés segített a túlélésben. Amikor már lehetett, visszavásárolta lakását. Itt szeretett volna meghalni, szülei és mártírhalált halt testvére emlékei közt. Amikor a soproni népszavazás kérdésköre tabu téma volt, o híven orizte fivére tárgyait a konyhából nyíló kis szobácskában. Itt voltak bátyja egyetemista könyvei, az eszközök, amelyekkel a térképeket rajzolta a nyugat-magyarországi felkeloknek. Ide került átlott kalapja, fokosa, fényképe.
Ha valaki e témát kutatta, szívesen állt rendelkezésre. Így Szemerey Tamás egyetemi oktatónak, akinek több publikációja jelent meg az l921. évi eseményekrol, vagy a széchenyista diákoknak, akik szintén felkeresték anyaggyujtés végett. Közülük Tömördy Szilvia pályázatot is nyert az ágfalvi csatáról szóló dolgozatával. A nagy idok tanújának visszaemlékezését 1993-ban a televízió is megörökítette. Minderrol 1976-ban hallottam eloször. Iskolánk állami tulajdonba kerülésének centenáriumára készülodött, és ez alkalomból jubileumi évkönyv kiadásán dolgoztunk. Dokumentumok, emlékek gyujtése céljából felkerestem az intézmény nyugalmazott tanárait. Lúcia néni kitüntetett volt a sorban, hiszen o hozta létre a kis iskolamúzeumunkat. A munkakapcsolat barátsággá mélyült. Az iskolai emlékeken túl családja múltjáról is sokat mesélt, megosztotta velem hétköznapi gondjait. Ettol kezdve jártak hozzá a gyerekek felhordani a tüzelot a pincébol, segíteni a nehezebb munkákban. (A régi tanítványokra is számíthatott, de a könyvtári munkája miatt elszigeteltebb volt, mint más tanár, akinek a tanítás során személyesebb a kapcsolata a diákokkal.) Mivel az öregség nehéz napjait ez a másokra utaltság jellemezte, hagyatékával a rászorulókon kívánt segíteni. Nehéz sorsú diákokon, küszködo tanárokon, elsosorban az idoseken és a több gyermekeseken. Támogatni kívánta a helytörténeti kutatómunkát is.
Bátyja emléktárgyait a Soproni Egyetemre hagyta azzal a kikötéssel, hogy orizzék és kiállítsák azt. Személyes ingóságainak egy része a Széchenyi Gimnázium iskolamúzeumába és a Soproni Múzeumba került. A fenti két intézmény vállalta a családi sír gondozását és misealapítványt tesz az elhunyt emlékére. A Machatsek alapítvány nyitott, szívesen veszi a fenti közhasznú célokat fontosnak tartó soproni polgárok segítségét. Az alapítvány tevékenységérol a nyilvánosság elott beszámol majd. Egy áldozatkész, régi, jónevú soproni polgárcsalád él virtuálisan ez alapítványban, és reméljük, a támogatottak és a város lokálpatrióta lakosainak szívében tovább.

dr. Baranyai Lenke

/ Megjelent a Soproni Szemle 1998. elso számában /

 


[az oldal tetejére]