Alapítványaink A SZÉCHENYI ALMA MATER SOPRON ALAPÍTVÁNY Négy
évtizeddel ezelőtt Walter Dezső, Varga Jenő, Szalay Ferenc, Pannonhalmi
Miklós és még harmincöt tizenéves fiatalember éppen olyan diákja volt a soproni
Széchenyi István Gimnáziumnak, mint amilyen diákja ma a jelenlegi ötszáz
tanuló. Adtak gondot tanáraiknak haszontalanságukkal, lustaságukkal, de adtak
örömet is jóra való igyekezetükkel, szófogadásukkal, okosságukkal. Ahogy
teltek az évek, ők is felnőttek, és bár mérnökök, gazdálkodók, vállalkozók
lettek, nem szakították meg kapcsolatukat volt középiskolájukkal.
Ragaszkodásuk kedves jeleként 1990-ben, Walter Dezső kezdeményezésével, saját
pénzükből létrehozták a SZÉCHENYI ALMA MATER SOPRON ALAPÍTVÁNY-t.
Szíves támogatásukat előre is köszöni az Alapítvány
Kuratóriuma: |
Dékány Zsigmondné - Elnök |
AUTHERIED
ÉVA EMLÉKBIZOTTSÁG |
Autheried Éva |
(1914-1978)
|
Nem csak a
könyveknek, a tanároknak is megvan a sorsuk. Életükben küzdelem, kevés
elismerés. Haláluk után azonban megadatik nekik, hogy csak testük pihen a
hideg kolap alatt, szellemük, lelkük példaképként
él tovább tanítványaik szívében, minden napi munkájában. |
Ez a sors
jutott Autheried Éva okl. mennyiségtan-természettan
szakos középiskolai tanárnonek is. |
1914.
február 4-én született Sopronban, elemibe a Szt. Orsolya Rend iskolájába
járt, majd 1924-1932-ig a soproni Magyar Kir.
Állami Leánygimnáziumban tanult, ahol jelesen érettségizett. "Példás
viseletével és ernyedetlen szorgalmával tanárainak megelégedését vívta ki
magának és így minden tekintetben méltó arra, hogy egyetemi tanulmányokra bocsáttassék" - írta róla igazgatója. |
1932.
szeptember 17-én beiratkozik a szegedi M. Kir.
Ferenc József Tud. Egyetem "Math. és
természettudományi karába", ahol leckekönyvébe csak "jelesen
kollokvált, kituno, dicséretesen dolgozott"
bejegyzések kerültek. 1937 áprilisában a "középiskolai tanárvizsgáló
bizottság" elott tesz tanári vizsgát. |
A
pályakezdés nehézségei ot sem kímélték: óraadó,
helyettes, többek között a M. kir. "Zrínyi
Ilona" honvédtiszti leánynevelo intézetben,
ahol rövid ideig osztályfonök is. "Alapos
felkészültsége, szaktudása, helyes módszere és a növendékekkel való
szeretetteljes bánásmódja által teljes elismerésemet, s a gyermekek
szeretetét vívta ki" - írja ajánlólevelében az iskola vezetoje. |
A jó
ajánlóleveleknek is köszönhetoen 1940. december
13-án ideiglenes óraadó, 1941 októberében próbaszolgálatos, ez év december
30-tól rendes tanára lesz a Leánygimnáziumnak. |
1949-ben
elvégzi az ELTE 12 hetes ábrázoló geometria kurzusát, amely feljogosítja e
tárgy tanítására is. |
A
közoktatásnak a háború utáni viharos években jó tanárokra van szüksége, ezért
Autheried tanárno 1951.
szeptember 1-tol a soproni Állami Kellner S. Szakérettségi Kollégiumba kap
kinevezést, ahol munkája elismeréséül "Kiváló tanár" kitüntetést
kap, valamint azt a jogot, hogy az intézmény megszunte
után megválaszthatja új munkahelyét. A József Attila Leánygimnáziumot
választja, ahol nagy ambícióval dolgozik, hívják a pécsi Pedagógia Foiskolára, a Muegyetemre, a
soproni Foiskolára, de o marad szeretett diákjai
között. Ezért éri 1957 augusztusában váratlanul elhelyezése. Hosszas huzavona
után teljesül kérése: "...didaktikai
tapasztalataimat eredményesebben tudnám az ifjúság szolgálatába állítani, ha
a muszaki pályák iránt jobban érdeklodo
fiu-reál-iskolában taníthatnék." |
1958 szeptemberétol a soproni Széchenyi I. Gimn. tanára lesz,
ahol pályája kiteljesedik. Tanítványai között matematika-olimpikonok, ki-miben-tudós helyezettek vannak és tömegével olyanok,
akikkel "csak" megszerettette a matematikát és az ábrázoló
geometriát. Osztályfonöke volt a gimnázium elso matematika-fizika tagozatos osztályának. |
Szigorú és
következetes volt munkájában. Tudta, hogy a tudáshoz rögös út vezet, amelyen
fognia kell tanítványai kezét. Keményen. Simogatni csak szemével tudott,
melyek eros szemüvege mögött a diák minden
rezdülését követték. |
Sportolt
(kerékpárja nélkül szinte soha sem láttuk), zongorázott (csak zeneelméletbol kapott rossz jegyet abban az iskolában,
ahol következetesen hibásan írták nevét), idegen nyelven beszélt és írt,
szerette a természetet, különösen a Fertot.
"Alulírott hozzájárulok, hogy Auterith Éva
(sic!) soproni lakos vállalatunk tulajdonát képezo
B-24 sz. nádarató ladikját használhassa." |
" A
munkavállaló munkából kilépésének napja 1969. augusztus 15." - olvasható
munkakönyvében. |
Az életbol kilépésének napja: 1978. november 29. |
Életét a
tanítani szükséges - élni nem szükséges elv vezérelte. |
Reméljük,
hogy hamarosan felkerül emléktáblája Széchenyi Gimnázium falára. |
Krisch Imre Kapcsolatfelvétel:
Bendl Judit <jbendl@gmail.com> MÁRKUS ANDRÁS VISSZAEMLÉKEZÉSE... Márkus András széchenyista diák volt, 1967-ben
érettségizett. Sajnos már vettünk búcsút tőle. Hosszú betegség után hagyott
itt bennünket. Alább egy kedves visszaemlékezését adjuk közre, amely Autheried Éva tanárnőről szól. Márkus András |
MACHATSEK LÚCIA ÉS ALAPÍTVÁNYA
Mivel a
fenti család jelentos tagja volt Sopron polgári
társadalmának, ma pedig már csak egy alapítvány formájában él városunkban, úgy
véljük, kötelességünk közzétenni történetüket.
Az alapítványt részben a család emlékének fennmaradására, részben közhasznú
célra, dr. Machatsek Lúcia tanárno
elgondolása alapján, volt munkahelye, a Széchenyi Gimnázium és az Erdészeti és
Faipari Egyetem hozta létre. (E két intézmény támogatta ot
idos korában húsz éven át mindennapi gondjaiban.) Dr.
Machatsek Lúcia vészterhes idoben,
az I. világháború kitörése elott, 1914. március 30-án
született Sopronban Machatsek Alfréd posta-fofelügyelo és pusztarádóczi
Boda Zsófia negyedik gyermekeként. A félelem, létbizonytalanság beivódott a
gyermek érzékeny idegrendszerébe. A család korábban a Vas megyei Rohoncon (ma Rechnitz) élt, ahol
Lúcia néni nagyapja, Machatsek Mór (1836. Városhodász - 1915 Sopron) uradalmi ispán volt. A hatodik
gyermek Machatsek Anton (1794. Bibersburg
- 1858.?) és Pengl Antónia
(1799. Wien - 1843.?) házasságában. Machatsek Anton foerdész volt Vörösko mellett. Anyai ágon Lúcia néni nagyapja Pusztarádóczi Boda Benedek (1841. Nemesládony - 1893.
Gérce) szolgabírói hivatalban dolgozott. Felesége Jakabb
Mária volt ( 1836. Zalaegerszeg - 1900. Gérce). A
családi hagyomány szerint az anyai ágról való dédapát, Jakabb
Bódogot Haynau rémuralma alatt agyonlotték, mint a
falu forradalmi eseményeinek szervezojét. O uradalmi
kasznárként dolgozott. Ugyancsak hagyományként élt az a tény, hogy az egyik
ükanya Mária Terézia udvarhölgye volt. Egy fekete, gyönggyel hímzett ruha felso részt orzött Lúcia néni a
vitrinben, állítólag e korból valót. Rohonc
meghatározó szerepet játszott a család életében. A festôi
szépségú település a Rohonc
(Rechnitz) patak partján fekszik. A középkorban itt
volt két birtokos földjeinek a határa, nyugatról a németújvári
grófoké, kelet felol a jáki nemzetségé, s ez nem
kevés viszályt keltett. A falu a jákiak várkastélya körül terült el. Ez az
1600-as években a Batthyány családé lett. Fényes Elek azt írja róla:
"Ékesíti a várost az uraság roppant kastélya mintegy 220 szobával. A
lakosság német és magyar, vallásilag katolikus, evangélikus és izraelita."
E hely tehát kultúrák találkozásának a csomópontja is volt. Itt ivódott mélyen
a katolikus hit a családba, és itt váltak a német nevu
osökkel is bíró és e nyelvet is használó
leszármazottak magyarrá.
Lúcia néni szülei 1896-ban kötöttek házasságot. Ebbol
négy gyermek született. Aladár (1897. Rohonc - 1969.
Sopron), aki orvos lett. Gyula ( 1899. Szombathely -
1921.), o erdomérnök hallgatóként részt vett a
nyugat-magyarországi harcokban és hosi halált halt
1921. szeptember 8-án az Ágfalvi csatában. Bátyja elesésekor Lúcia néni
mindössze hét éves volt, de egész életében orizte
emlékét. A szüloi házat elhagyva a fivér egy
kétkoronás pénzérmét adott húgocskájának, aki ezt egy foglalatban, bross formájában
haláláig viselte. A harmadik fiú Lúcián volt. 1909-ben született Sopronban és
négy éves korában hunyt el ugyanitt. A negyedik gyermek leány lett, és a Lúcia
nevet kapta. O az alapítvány létesítoje. Magyar-latin
szakos tanári diplomáját 1938-ban szerezte a Pázmány Péter Tudományegyetemen. Eloször Gyorben tanított az
Apponyi Albert Leánygimnáziumban, majd 1942-ben Sopronba került az Állami
Leánygimnáziumba. Óraadó tanárként már a II. világháború elott
tanított a Széchenyi István Fiúgimnáziumban is. Az oktatás mellett tudományos
fokozatot szerzett. Érdeklodése az antik szerzok és a magyar irodalom témaköreit érintette. A
helytörténet is foglalkoztatta. Tanulmányt írt Frankenburg
Adolfról, aki meghatározó tényezo volt Sopron és a
reformkor, majd a polgárosodás kora irodalomtorténetének
is. A németajkú, magyar szívu literátor alakájban ezt a kettosséget
kutatta. Vonzotta az író humora is. Mindez, ugyanis az alapítványtevot
is jellemezte. A II. világháború megszakította tanári pályáját. Lúcia néni
ekkor ápolónoi tanfolyamot végzett, és hadikórházban
dolgozott. A harcok befejeztével ismét tanított, de származasa,
baráti köre miatt több megpróbáltatás érte. Ezek közé tartozott a családi
otthon államosítása is. Lúcia néni 1950-tol 1969-ig a Széchenyi Istvan Gimnázium tanára volt. Miután (pontosan nem tudni,
hogy betegség, vagy egy átélt nagy trauma következtében) beszéde halk, akadozó
lett, a tanítást nem tudta folytatni. Az iskola könyvtárát vezette a fent
jelölt idoben. Itt is élvezetes eloadásokat
tartott a neki segíto fiataloknak.
Lúcia néni különös egyéniség volt. Romantikus. finom vonások jellemezték. Élénk
fantázia, kituno humorérzék és a gyermekközpontúság
határozta meg lényét. Szerette a zenét, szépen zongorázott. Utoljára 1993. decemberében szólaltatta meg az 1910-ben gyártott
zeneszerszámot, amikor az iskola kis karácsonyi ajándékát vittem el hozzá.
Vázába tettük a feldíszített ezüstfenyo-gallyakat, o
pedig a zenével köszönte meg. Volt valami szívszorító a szituációban. A
lepusztult, mestereket több évtizede nem látott lakásban, az egykor fényes
polgári lét romjain, szivárványként íveltek át a Csendes éj dallamai. Ekkor még
nem tudtuk, hogy útja néhány hét múlva a kórházba, majd a szociális otthonba
vezet... Egyedül járta végig az öregség szomorú
kálváriáját. Hite, és a mások iránti érzékenysége nem hagyta el. Soha nem evett
addig, amíg szobatársait meg nem kínáltuk. "Ok még nálam is
szerencsétlenebbek" - mondta rezignáltan. Amikor egy esés következtében
kulcscsontját törte, ismét kórházba került, többször mutötték.
Két évig élt még. 1996. márciusában váltotta meg a
halál.
Visszatérve Lúcia néni személyiségéhez, leginkább várúrnore
emlékeztetett. Valahogy mindig a múltban élt, magányosan a háromszobás
lakásban, és egyre nagyobb lett a szakadék közte és a jelen feladatai között.
Az I. világháború eseményei, bátyja halála, a II. világháború borzalmai, az
"ötvenes évek" politikai gyanakvásai mély nyomot hagytak érzékeny
idegrendszerében. Hozzátartozói meghaltak, egyedül küzdött a mindennapi
gondokkal. Nagyon kevés pénze volt a megélhetéshez. Leírni is szégyen, hogy
1994 elején 12 800 forint nyugdíjat kapott. Ez éppen csak az élet csekélyke
fenntartására volt elég. Talán a múltba menekülés segített a túlélésben. Amikor
már lehetett, visszavásárolta lakását. Itt szeretett volna meghalni, szülei és
mártírhalált halt testvére emlékei közt. Amikor a soproni népszavazás
kérdésköre tabu téma volt, o híven orizte fivére
tárgyait a konyhából nyíló kis szobácskában. Itt voltak bátyja egyetemista
könyvei, az eszközök, amelyekkel a térképeket rajzolta a nyugat-magyarországi felkeloknek. Ide került átlott
kalapja, fokosa, fényképe.
Ha valaki e témát kutatta, szívesen állt rendelkezésre. Így Szemerey
Tamás egyetemi oktatónak, akinek több publikációja jelent meg az l921. évi eseményekrol, vagy a széchenyista
diákoknak, akik szintén felkeresték anyaggyujtés
végett. Közülük Tömördy Szilvia pályázatot is nyert
az ágfalvi csatáról szóló dolgozatával. A nagy idok
tanújának visszaemlékezését 1993-ban a televízió is megörökítette. Minderrol 1976-ban hallottam eloször.
Iskolánk állami tulajdonba kerülésének centenáriumára készülodött,
és ez alkalomból jubileumi évkönyv kiadásán dolgoztunk. Dokumentumok, emlékek gyujtése céljából felkerestem az intézmény nyugalmazott
tanárait. Lúcia néni kitüntetett volt a sorban, hiszen o hozta létre a kis
iskolamúzeumunkat. A munkakapcsolat barátsággá mélyült. Az iskolai emlékeken
túl családja múltjáról is sokat mesélt, megosztotta velem hétköznapi gondjait. Ettol kezdve jártak hozzá a gyerekek felhordani a tüzelot a pincébol, segíteni a
nehezebb munkákban. (A régi tanítványokra is számíthatott, de a könyvtári
munkája miatt elszigeteltebb volt, mint más tanár, akinek a tanítás során
személyesebb a kapcsolata a diákokkal.) Mivel az öregség nehéz napjait ez a
másokra utaltság jellemezte, hagyatékával a rászorulókon kívánt segíteni. Nehéz
sorsú diákokon, küszködo tanárokon, elsosorban az idoseken és a több
gyermekeseken. Támogatni kívánta a helytörténeti kutatómunkát is.
Bátyja emléktárgyait a Soproni Egyetemre hagyta azzal a kikötéssel, hogy orizzék és kiállítsák azt. Személyes ingóságainak egy része
a Széchenyi Gimnázium iskolamúzeumába és a Soproni Múzeumba került. A fenti két
intézmény vállalta a családi sír gondozását és misealapítványt tesz az elhunyt
emlékére. A Machatsek alapítvány nyitott, szívesen
veszi a fenti közhasznú célokat fontosnak tartó soproni polgárok segítségét. Az
alapítvány tevékenységérol a nyilvánosság elott beszámol majd. Egy áldozatkész, régi, jónevú soproni polgárcsalád él virtuálisan ez
alapítványban, és reméljük, a támogatottak és a város lokálpatrióta lakosainak
szívében tovább.
dr. Baranyai
Lenke
/ Megjelent a Soproni
Szemle 1998. elso számában /