Novemberben gyult össze elso alkalommal a Vasvilla és a Széchenyi 10. évfolyamának diáksága, attól a felettébb nemes célból vezérelve, hogy a klasszikus tánc fortélyait elsajátítsa.
Izgatott tömeg gyülekezett a Liszt elott. Odafönn oktatónk, Németh József sikeresen megküzdött a mikrofonnal és kisebb nehézségek árán be tudott mutatkozni, majd egy rögtönzött bevezeto-szónoklat után kezdetét vette az elso óra.
Elsoként a blues alapjaival ismerkedtünk meg. Eredményességünket egymásnak ütközo párok, széttaposott lábak és egyre gyakrabban feltöro kacaj jelezte. S lassanként az a jóleso tudat vert tanyát az agyunkban és a lábunkban, hogy rájöttünk a dolog nyitjára, de azért a hála nemes tüze hevítette szívünket, hogy a koszorúcskáig még rengeteg ido van. S bármilyen hihetetlennek tunik is, így utólag visszatekintve csak úgy repült az ido.
Székhelyünket áttettük a Lisztbol a GYIK-ba, repertoárunk egyre bovült, oktatónk kántálása és az egyszemélyes zenekar, Tóni bácsi fürge ujjai nyomán felcsendülo dallamok is lassacskán ismerossé váltak, majd a párválasztás kritikus és fenemód kényes aktusán is túlestünk. S egyszer csak felvirradt a nagy nap: február 5.
Az én osztályom már jó pár napja az "Ó, te, jó Ég, mindjárt koszorúcska!" nevu rejtélyes és fertozo betegségben szenvedett. A nagy nap délelottjén még a tanárok is kesztyus kézzel bántak velünk - elmaradt felelések nyomán hálás sóhajok szálltak az oly' ritka tanári kegyesség oltárára. Suli után mindenki irány haza, szépítkezni.
A GYIK-ban kevéssel 5 elott sötét öltönyös fiúk és fekete szoknyás, fehér blúzos lányok tolongtak, izgatottan beszélgetve. Hál' Istennek, az én partnerem idoben érkezett, virággal.
A próba 5-kor kezdodött. Különleges élmény volt a megszokott zenére, a megszokott teremben most, a farmert, pulcsit lecserélve ünnepélyes ruhában táncolni. Oktatónk felhagyott az utóbbi alkalmakkor bevetett keménységével, látván, hogy tán mégsem leszünk olyan bénák, és kissé feszült hangon bár, de egész visszafogottan diktálta a lépéseket. Aztán 6-kor a szendvicsekkel, süteményekkel, italokkal állig felfegyverkezett szülok és rokonok ellepték az épületet. A párok szülei bemutatkoztak egymásnak és nekiálltak rendezkedni a 10 fos asztalokon. 7 óra elott 5 perccel szépen sorba álltunk odakinn. Izgatottan dumáltunk s szinte másodpercenként az óránkra pillantottunk. Aztán elindult a sor (7:10 körül!!!). Nagyot sóhajtottam, kezemet a partneremébe kulcsoltam és bevonultunk.
Odabenn vakítóan szikráztak a fények, a színpad elott fotósok és kamerások özöne várakozott, és rengeteg ember ült az asztaloknál, állt a páholyokban vagy a terem egyéb részeiben. Szerintem - bármily furcsa is - a sok-sok ember fantasztikus hatást tett ránk. Lágyan suhantunk a zene, a dallamok szárnyán, lábaink könnyedén siklottak a parketten. Mi, az 1. csoport az angolkeringot, a rumbát, a tangót és a cha-cha-chát mutattuk be, majd bevonult a 2. csoport s közösen táncoltunk. A tánc végén felharsant a taps, mi meg boldogan, fülig éro szájjal nevettünk a közönségre, és kimentünk. A 2. csoport a bluseben(? bluesban?), a mambában, a jive-ban és a csárdásban való járatosságával buvölte el a közönséget. Vastaps. Ezután szülo-gyerek keringo, majd a profik bemutatója után jó pár lány sietett átöltözni, hogy fekete szoknyás - fehér blúzos kislányból vörös, fekete stb. színu ruhakölteményekben pompázó hölggyé változzanak. Majd mindenki sietett az asztalához.
Az est folyamán rengeteget táncoltunk, vagy csak dumáltunk, nevetgéltünk a rokonokkal, barátokkal. Az estét jókedvu "vonatozás" zárta le. Éjfél után az utolsó akkordok hangzottak fel és befejezodött a koszorúcska. Egy biztos: Lehet, hogy Németh József nem a technika ördöge (a késobbi próbák során is váltakozó kimenetelu küzdelmet vívott mikrofonjával), de a mi kis társaságunkat egészen jól megtanította a klasszikus tánc fortélyaira.
Mindenki összepakolt és - szerintem legalábbis - a csapat nagy része fájó szívvel távozott. E különleges este után sajgó lábakkal, üres tányérokkal, kissé kókadt virágokkal, de gyönyöru emlékekkel indultunk haza.
Keresztény Ágnes